Az ember – mivel alapvetően társas lény – szereti saját hobbijait ismerőseivel, családdal, baráttal egyaránt művelni. A különféle szabadidős sporttevékenység közül nekem az örök szerelem a kerékpáros túrázás. Ezzel próbálom “megfertőzni” a tágabb környezetemben levőket – az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján nagyképűség nélkül mondhatom: közel 100 százalékos sikerrel!

Mi a titok? Elmondom.

Sokan, nagyon sokan követik el azt a hibát, hogy egyenlőtlen körülmények között próbálják ismerőseiket megkedveltetni valamely tevékenységgel. A konkrét példánál maradva: miről is van szó? Nem elsősorban arról, hogy a “célszemély” esetleg eddig életében nem sok sportot űzött, így edzettsége is ennek megfelelően leginkább egy döglött hangyáéhoz hasonlatos. Sokkal inkább a technikai, technológiai hátrányról. Míg mi, akik már régebb óta biciklizünk, nyilvánvalóan kellően testreszabott, saját igényeinket a lehető legjobban (direkt nem használok felsőfokú jelzőket…) kiszolgáló bringát használunk – ráadásul abszolút magabiztosan kezelve azt -, addig az újdonsült próbálkozó alá egy belépőszintű masinát tolunk jobb esetben…

Majd – mindezt megkoronázandó – az első “lájtos túra” során folyamatosan a kényelmesnél nagyobb tempót diktálva, állandóan előre cikázva lazán ecseteljük, hogy biciklizni jó. Csak ekkorra már senki nem fogja elhinni nekünk. Alig várják a tortúra végét, majd egy-két hónap halogatás után kérdésünkre kibökik: a pecázásban találták meg a kedvenc időtöltést.

Jómagam ezért mindig a saját kerékpárommal technikailag hasonló szintű gépekkel vágtam és vágok neki az ilyen “küldetéseknek” (nem egyszer a saját gépem toltam az ismerősöm alá és én tekertem mellette a kissé nehezebb géppel). Soha nem tekerek előre és vigyorgok hátra, hogy “gyere már” vagy “na, milyen” felkiáltásokkal – a tempót mindig hozzá igazítom, épphogy egy hajszállal a komfortzónája fölötti ütemet diktálva.

A fent leírtak jussanak eszünkbe akkor is, amikor munkatársainkkal szemben támasztunk elvárásokat. Ha nem biztosítjuk számukra a magunkéhoz hasonló technikai, logisztikai és egyéb munkakörülményeket, ne legyenek illúzióink a velük szembeni elvárásainkkal kapcsolatban sem! A tempó mindig egy picivel legyen magasabb a mindenkori szintjüknél – ezzel is biztosítva fejlődést és a sikerélmények folyamatosságát (“Nahát, ezt is meg tudtam csinálni, még ha kicsit erőlködve is!”).