Alig egy hónapja, hogy félig-meddig nyilvános (meghívásos) béta változatként bemutatkozott a Google legújabb közösségi játszótere a Plus – röviden Google+ vagy G+. A gyors és csúfos kudarcba fulladt Wave és a csendben, feltűnés nélkül vegetáló Buzz szolgáltatások után a cég végre nem akarta újra “feltalálni az internet”. Ehelyett alaposan megnézték, hogy mitől működik a Facebook, ügyesen lekoppintották az alapfunkciókat és hozzátették azt a fajta gondolkodásmódot, amiért a Google igazán sikeres szolgáltatásait nagyon lehet szeretni.

Persze, a net azonnal tele lett hosszabb-rövidebb elemző cikkekkel, amelyek általában azt taglalták, vajon ez a próbálkozása a keresőóriásnak végre sikeres lesz-e és ha igen, vajon mennyire válhat a Facebook riválisává? Mert az már az első 2 hét után egyértelműen látszik, hogy a Google+ fényévekkel sikeresebb, mint az előző próbálkozások voltak. Engem nem elsősorban az foglalkoztat, hogy Facebook vagy Google+ – számomra az utóbbi hosszútávú sikerességéhez nem férhet kétség.

Az első tízmillió felhasználó megszerzéséhez annó a Facebooknak 852 nap kellett, a Twitternek 780, a Google+ pedig 16 nap alatt érte el ezt a számot. Hangsúlyozom: egyelőre meghívásos alapon működő rendszerként! Bár a szolgáltatás a cikk írásának pillanatában még továbbra sem nyitott mindenki számára, a belépők száma naponta több, mint 700 ezerrel gyarapodik! A különféle hasonlítgató elemzések ritkán és felületesen térnek ki arra, hogy a Google nem egyszerűen egy közösségi oldal indított – mint ahogy tette annó a Facebook. Az idén áprilisban a cég vezérigazgatói posztját átvevő alapító társtulajdonos Larry Page úgy tűnik, végre összefogja és egységes egésszé olvasztja össze a legjobb szolgáltatásokat – melyek egyben minden eddiginél szilárdabb dominanciát biztosíthatnak a cégnek. A Google Apps “csomagot” naponta 3.000 kisebb-nagyobb cég választja, az elmúlt héten pedig a Google Docs ingyenes tárhelyét emelte a tízszeresére. Ráadásul hamarosan mindezen szolgáltatásaihoz “célszerszámot” is kínál majd a cég; a Samsung és az Acer által gyártott “Chromebook” már kapható a legnagyobb webáruházakban. A kezelőfelületek egységes arculatának kialakítása is elkezdődött és folyamatosan viszik végig – ez is nagyon hiányzott már nekem. Az új “bőr” nagyon letisztult, a funkcionalitás és a használhatóság maximális figyelembevételével készül.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy a kezdeti lendület meddig tartható és hogy sikerül-e tartósan rá- és átszoktatni tömegeket a Google Plus-ra. Izgalmas hónapok következnek!