A válság kifejezést már olyan gyakran használják a vállalkozók, hogy lassan beleivódik a gondolatvilágukba.
Ezzel csupán az a gond, hogy természetessé válik.

Úgy gondolom, ha valami zavar, akkor változtassunk rajta. Ha nem tudunk rajta változtatni, akkor alkalmazkodjunk hozzá. A legfontosabb, hogy ne legyünk közömbösek, ne fogadjuk el! Lehetetlen elképzelés az, hogy nem vesszük tudomásul és nem változtatunk a szokásainkon, a napi rutinon.

Ami még rosszabb ezzel a válsággal kapcsolatban, hogy sokan várják a végét, pedig a korábbi hitelekkel felfújt időszak volt inkább irreális, csak ezzel nehéz szembesülni.
Amely cégek a jelenlegi gazdasági helyzetben képesek felülkerekedni a problémáikon, azok megmaradnak és még profitálhatnak ebből.

Az alábbi linken lehet tájékozódni egy partnerünk által rendezett konferenciáról, amelyen hét előadó igyekszik segíteni azon vállalkozóknak, akik keresik a továbblépés lehetőségeit:
http://leavalsaggal.info/

Személy szerint a marketing központú gondolkodásról tartok egy rövid előadást, amely rávilágít a vállalkozások gyenge pontjaira is. Tévedés, hogy a marketing tevékenység egyenlő az ismertség növelésével, vagy a reklámmal. Sokkal összetettebb annál. Többek között magában foglalja a termék tervezését, a piackutatást, a vevőelégedettség vizsgálatát is. Nem feledkezhetünk meg a magas színvonalú szolgáltatásokról sem, de még a minőségbiztosítást is ez alá kell rendelnünk a korszerű szemlélet szerint.

 

  • Időpont: 2012. 01. 24.-én, kedden 10:00-17:00-ig
  • Helyszín: 1061 Budapest, Király u. 26. szám alatt a VAM Design Centerben.