Ez a cikkem kicsit forradalmira sikerült, de remélem megtalálja a célközönségét!

Mindenki szeretne jól járni egy vásárlás alkalmával. Minél kevesebből szeretnénk kijönni, amikor vásárolunk valamit. Ez természetes. Hogyan járunk jól? Mikor mondhatjuk magunknak, hogy ez egy jó vétel volt?
Egyáltalán mi a valódi célunk?

A reklámok és baráti nyomás hatására, vagy éppen valamilyen megfelelési inger kielégítse céljából vásárolnak a legtöbben nem napi fogyasztású cikkeket -bár néha azt is.
Vigyáznunk kell a környezet irányító hatásával, mert egy idő után azt vesszük észre, hogy nem a magunk életét éljük, hanem mások elvárásainak engedelmeskedünk!
Ha valaki tehetős, azt vásárol, amit szeretne és emellett még gyors a használati cikkeiknek életciklusa is. Hamar lecseréli azokat.

Olyan aberrált társadalomban élünk, amelyben nem az a lényeg, hogy ki vagy valójában, hanem az, hogy mid van.
Aki másoknak akar megfelelni és nincs olyan anyagi helyzetben, ami lehetővé teszi, hogy folyamatosan vásároljon, az olyan árucikkeket keres, amelyek csak pótolják, utánozzák az eredetileg kívánt termékeket.
Ezek vásárlói elkezdenek “mintha több lennék” életet élni.
Körbeveszik magukat olyan dolgokkal, amelyek messziről úgy néznek ki, mintha igényesek lennének, de nem azok.

Sajnos van még lejjebb is, hiszen a kis pénzű emberek már kizárólag “mintha” árukat vásárolhatnak meg. Hogy miért? Mert aki rövid élettartamú árukat használ, annak gyorsan le kell cserélnie azokat, így soha nem lesz vége a vásárlásnak. Minden pénzét folyamatosan elkölti. Ha ehhez hitel is párosul, akkor megvalósul a modern-kori rabszolgatartás.

Mindig azt panaszolják nekem, hogy nem tudnak drágábbat venni. “Kénytelen vagyok a T…o-ban vásárolni.” Azért kénytelenek ezek az emberek ilyen árukat vásárolni, mert azt vásárolják. Fura…
Tudom, hogy drasztikusnak hangzik, de hogyan is törhetne ki valaki ebből az állapotból, ha nem tiltakozik, nem utasítja el ezt az erőltetett magatartást? Egyszer valahol el kell kezdeni a hosszú távú gondolkodást!
Nem a beszállító, vagy a gyártó a hibás, még akkor sem, ha mindent megtesz, hogy ilyen szabályok szerint éljünk. Minden esetben a fogyasztó a hibás. Azt kapod, amit megeszel!
Nem kell üvöltözve rohangálni az utcán! Nem kell a globalizáció ellen lázadni. Nem kell a bankokat szidni! Nem kell a „multikat” folyton a szánkra venni! Azt kapod, amit megeszel!
Nem az ár a döntő tényező, hanem a valódi szükséglet. Szoktam mondani az autókereskedőknek, hogy „Ne a pénztárnál örüljön az ügyfél, hanem inkább 3-5 évig, amíg a gépkocsiját használja!” Természetesen a legtöbb esetben az árrés nélküli eladást választották stratégiának… Ismerjük a folytatást.

A jelszó: Ott vedd meg ahol kiszolgálnak és azt vedd meg, amire tényleg szükséged van!
Szerintem mondjunk nemet a silány termékeknek. Legyünk igényesek, ennek az elvnek megfelelően dolgozzunk és így is vásároljunk! Megérdemeljük a jó munkánk eredményeként a minőségi életet!
Végezetül egy távol-keleti bölcsesség: Nem kell több, mint ami elég!

A kiskereskedők és gyártók is csatlakozhatnak ehhez a gondolatisághoz azzal, hogy önigazolások helyett a saját eszközeikkel a minőségi terméket és minőségi kiszolgálást részesítik előnyben. Azokat segítik, akik ezt támogatják. Árrést nehéz elérni olyan terepen, ahol csak a legnagyobbak érvényesülnek! Ne vegyék át a globalizált gondolkodást, mert nem nyerhetnek vele, már csak az anyagi lehetőségeik miatt sem.
Meg kell tanulniuk azt, hogyan érik el a potenciális vevőket,
hogyan szólítják meg őket,
hogyan mérik fel a valódi igényeiket,
hogyan keltenek fel minőségi igényeket, majd
hogyan szolgálják ki őket, aminek hatására stabil, elégedett, visszatérő vevőkké válhatnak!

Nem az a lényeg, hogy mid van, hanem az, hogy mit teszel!